Győzelem Kazincbarcikán!

Vasárnap kora délután futballra nem feltétlenül alkalmas pályán fogadta a Kazincbarcika csapatunkat. A játéktér egy része havas, másik része saras volt, borítékolni lehetett: a küzdelemé lesz a főszerep! Ezúttal ebből is jelesre vizsgázott Lipcsei Péter csapata!

A nehéz körülmények miatt a kapuk ritkán forogtak veszélyben, viszont mezőnyben annál nagyobb volt a küzdelem. Sokáig a legnagyobb veszélyt Lőrinczy felső kapufán csattanó lövése jelentette, majd Abu szép védéssel tartotta meccsben a csapatot. Egy órányi játék után egy szép kontra végén Csernik ballal kilőtte a hosszú sarkot, mely végül 3 pontot ért csapatunknak. 

De az izgalmaknak itt nem volt vége! Misic esett el a tizenhatoson belül, amit a játékvezető műesésnek ítélt és sárga lapot adott középpályásunknak. Neki viszont már volt egy, így 10 főre fogyatkozott csapatunk. Remek védekezéssel sikerült megóvni kapunkat a góltól, sorozatban 4. mérkőzésünkön nem kaptunk gólt és újra 3 pontot szereztünk!

Webfejlesztés

Logo_vektor.png