Újabb utánpótlás játékos mutatkozott be az NB2-ben

Újabb utánpótlás játékos mutatkozott be az NB2-ben

A hétvégi Budaörs elleni bajnoki mérkőzésről Lipcsei Péter mellett több játékos is hiányzott eltiltás vagy sérülés miatt, ami utat nyitott a fiatalok előtt. Kópis Róbert után újabb utánpótlás játékosunk, Ladányi Gergő is bemutatkozott a felnőttek között. Ennek apropóján beszélgettünk ifjú középpályásunkkal.

- Gratulálok a bemutatkozásodhoz! Mikor tudtad meg, hogy kezdeni fogsz a bajnokin?

-L.G.: Először is köszönöm a gratulációt, nem számítottam még a lehetőségre! A szombat déli taktikán mondta a Mester, hogy készüljek, mert játszani fogok! Kicsit meglepődtem és egész nap izgatott voltam! A mérkőzés napjára már kicsit megnyugodtam, az idősebb játékosok pedig igyekeztek segíteni. Gyömbér Gábor többször beszélt velem, hogy ne izguljak, egyszerű és harcos legyen a játékom. Érzésem és visszajelzések alapján nem is ment rosszul a játék!

- Milyen volt be belülről a mérkőzés? 

- L.G.:Úgy éreztem, hogy teljesen kiegyenlített a mérkőzés! Egyik csapatnak sem volt igazi helyzete, mezőnyben folyt a játék, de nem alakult ki szép foci. Az érezni, lehetett, hogy ha valaki gólt rúg, akkor meg fogja nyerni a mérkőzést. Sajnos ez most ellenfelünknek sikerült, pedig nem érdemeltünk vereséget!

- És te személy szerint, hogy érezted magad a pályán?

- L.G.: Nagyon örültem, hogy pályán lehettem! Érzésem szerint nem lógtam ki a csapatból, de nagyon elfáradtam! Hatalmas a különbség az utánpótlás és felnőtt bajnokság között. Sokkal gyorsabb volt a játék, magasabb a ritmus. A párharcokba is másképp kell beleállni, mint egy U-19-es meccsen! Saját bőrömön érezhettem, hogy mennyi mindenben kell fejlődnöm, de ettől függetlenül remek élmény volt!

Webfejlesztés

Logo_vektor.png