A nyári felkészülés alatt még az sem volt biztos, hogy csapatunknál marad Derekas Zoltán, több játék reményében a váltáson gondolkodott. A szezon eleje nem sikerült jól, ám néhány forduló után a középpálya egyik legbiztosabb pontja lett! Játéka nagyot fejlődött, az őszi hónapokban már kiegyensúlyozott teljesítményt láttunk tőle. Ennek apropóján kértünk tőle rövid értékelést.
- A szezon elején kevesebb lehetőséget kaptál, majd egyik percről a másikra kihagyhatatlan lettél. Hogy látod, mi változott meg?
-D.Z.: Eléggé fusztrált a helyzet, hogy az első 3 fordulóban nem kaptam szerepet. Ugyan úgy odatettem magam akkor is, amikor nem játszottam. Viszont amikor pályára léphettem, úgy érzem tudtam élni a lehetőséggel. Ez vezetett oda, hogy később folyamatosan megkaptam a bizalmat.
- A megalkuvást nem tűrő védő játékot korábban már megszoktuk tőled, viszont idén fontos gólok is érkeztek. Van olyan gól, ami különösen kedves számodra?
-D.Z.: Alapvetően továbbra is védekező felfogású játékosnak tartom magam, de ebben a szezonban szabadabb mozgásterem volt, ugyanis kellett betöltenem a 6-os pozíciót, így többször csatlakozhattam a támadásokhoz. Bár fontos volt például a Pécs ellen az utolsó percekben szerzett fejesgólom is, én mégis egy tizenegyest emelnék ki. A Kupában a Győr ellen életem első felnőtt tizenegyesét lőhettem, így ez sokáig emlékezetes marad számomra!
- Hogy érzed, miben fejlődtél a legtöbbet, illetve miben szeretnél továbbfejlődni?
-D.Z.: Mentálisan fejlődtem a legtöbbet, ezáltal kiegyensúlyozottabb lett a teljesítményem. De a labdarúgás minden területén fejlődni akarok! Alapvető, hogy nem szabad elégedettnek lenni! Ha sikerül mind egyénileg, mind pedig csapat szinten előre lépni, akkor reálisnak tartom a 4-5. hely valamelyikének megszerzését!
