Szerető Krisztofer gólja pontot ért az Ajka ellen

Szerető Krisztofer gólja pontot ért az Ajka ellen

Szerető Krisztofert ördöngös cseleiről ismerik a hazai szurkolók, de a gólszerzés kevésbé ment, mint várták tőle.  A szezon vége előtt szélsőnk újra betalált, ráadásul idegenben szereztünk pontot találatával. Ez alkalomból beszélgettünk tehetséges játékosunkkal.

- Hosszú idő telt el az utolsó gólod óta. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

- Sz. K.: Már nagyon be akartam találni, nehéz volt megélni, hogy nem jön a gól. Mérkőzés előtt Peti bá is mondta, nagyon hiányzik már a gól a játékomból, ezért is örültem amikor sikerült betalálnom. Külön öröm, hogy pontot ért ez a találat és ráadásul az önbizalmamnak is jót tett. 

- Mondhatni egy szokásos Szerető szóló után találtál be. Hogyan emlékszel vissza?

- Sz.K.: Tényleg szép gól volt, de ugyan így örültem volna annak is, ha 1 méterről találok be. A gól előtt több védőt kicseleztem, majd a hálóba passzoltam a kapus mellett! Szép volt, de csak az a fontos, hogy végre betaláltam!

- A játék képe alapján reálisnak tartod a döntetlent?

- Sz. K.: Bár mi szereztünk vezetést, az első félidő inkább a hazaiaké volt, akár több gólt is szerezhettek volna. Több veszély volt a játékukban, egyes időszakokban beszorítottak minket a kapunk elé. A második játékrész már a miénk volt, sikerül kialakítani több gólszerzési lehetőséget, sajnálom, hogy nem találtunk be. Összességében reálisnak tartom a döntetlent, jó meccset játszottunk a remek erőkből álló Ajkával.

- Érkezik a nehéz helyzetben lévő Kaposvár. Mit vársz a csapattól az utolsó hazai mérkőzésen?

- Sz. K.: Természetesen belőlük is felkészültünk. Szerintem sokkal jobb csapat, mint amit a táblázaton elfoglalt helyük mutat, nehéz meccsre számítok! Biztosa vagyok benne, hogy mindenki maximális erőfeszítéssel fog játszani és végre nézők előtt megszerezzük a 3 pontot!

- Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk a hátralévő 2 mérkőzésre!

Webfejlesztés

Logo_vektor.png