A Merkantil Bank Liga NB2 5. fordulójában sorozatban ötödször játszunk idegenben, ezúttal a Győr vendégei leszünk.
A hazai csapat még veretlen, míg a Soroksár 4 mérkőzést követően nyeretlen. A papírforma győri sikert jósol, de nem lehet túlságosan magabiztos a hazai csapat. Tavaly a győri összecsapás 1-1-es döntetlennel ért véget, mely a hazaiak számára volt kedvezőbb, ugyanis a hosszabbítás perceiben egy erősen vitatható góllal egyenlítettek.
Győr, ETO Stadion, vezeti: Szilasi Szabolcs (Kulman Tamás, Vörös Dániel)
Győr: Fadgyas- Csonka, Kanalos, Óvári, Fodor, Vincze, Toma, Vitális, Priskin, Berki, Kovács
Vezetőedző: Klausz László
Soroksár: Major- Ternován, Gyömbér, Gengeliczki, Pászka- Csernik, Katona- Szerető, Lőrinczy, Hajdú- Kovác
Vezetőedző: Lipcsei Péter
WKW ETO FC Győr - Soroksár SC: 2-2 (1-1)
A játékvezető lefújta a mérkőzést.
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
86. perc: Lovrencsics kapott sárga lapot lerántásért.
85. perc: 2-2: Magyari ment el a jobb oldalon, majd visszapasszolt Lovrencsics elé. Támadónk a hosszú sarok irányába pörgette a labdát, ahol Korozmán közelről a hálóba lőtt.
83. perc: Óvári helyére Bacsa érkezett a hazai csapatba.
81. perc: Kovác helyére Magyari, Hajdú helyére Ladányi érkezett.
79. perc: Ternován jobb oldali beadását a visszazáró Kulcsár fejelte ki Kovác elől.
73. perc: Egy kavarodást követően Kulcsárhoz került a labda, aki a kapuval szemben 5 méterről lőhetett, de Major vetődve védeni tudott.
71. perc: Szerető helyére Korozmán érkezett.
69. perc: Toma kapott sárga lapot Lovrencsics lerántásáért.
67. perc: Lőrinczy helyére Lovrencsics érkezett a Soroksárba.
65. perc: Újabb helyzet alakult ki bedobást követően. Bagi csúsztatásáról Óvári centikkel maradt le az üresen tátongó hosszú sarok előtt.
63. perc: Bal oldali szögletet Gyömbér fejelt középre a hosszú saroktól. Katona kapásból lőtt, de a gólvonalon álló védőkről kipattant a labda.
60. perc: Ismét Hajdú cselezte magát tisztára, de ezúttal a hosszú sarkot vette célba. Fadgyas bravúrral szögletre ütötte a labdát.
58. perc: Hajdú cselezett középre a bal oldalról. Rövid sarokba tartó lapos lövését Fadgyas biztosan védte.
54. perc: 2-1: Hazai bedobást követően Óvári közelről a hálóba fejelte a labdát.
53. perc: Ritkán látott eset, Kulman Tamás asszisztens sérülése miatt áll a játék. Nem is tudja folytatni, Molnár Attila tartalék játékvezető állt be a helyére.
49. perc: Priskin szabadon vette át a labdát a tizenhatoson belül. Egy csel után lőtt, középre tartó labdáját Major a mezőnybe ütötte.
46. perc: A szünetben ismét cserélt a Győr, Szimcso érkezett Berki helyére. Lipcsei Péter csapata változatlan összeállításban folytatja a játékot.
A játékvezető lefújta az 1. félidőt.
41. perc: Katona fejelt össze Berkivel, minkét játékost ápolni kellett, de szerencsére folytatni tudják.
38. perc: Priskin szépen fejelte le a felívelt labdát Óvári elé, aki hosszan vette át, így Major kapujából kivetődve menteni tudott.
37. perc: Hajdú vezette rá a labdát a védelemre, majd Lőrinczyt ugratta ki, aki 14 méterről nagy helyzetben kapu fölé lőtt.
35. perc: Óvári kapott remek indítást a védők mögé, de rosszul vette át a labdát, így Gyömbér szerelni tudta.
34. perc: Még egy hazai csere. Kanalos helyére Kulcsár érkezett.
31. perc: Fodor rántotta le Cserniket, amiért sárga lapot kapott.
25. perc: A sérült Csonka helyére Bagi érkezett a hazai csapatba.
23. perc: 1-1: Pászka forgatta meg védőjét a bal oldalon, majd középre adott. A beadást Katona kapásból kapura lőtte, Fadgyasról a jobb sarokba gurult a labda.
20. perc: Kovác révén vezettünk ígéretes kontrát, de a védők leütközték, oda lett a lehetőség. Támadónk ápolásra szorult, de tudja folytatni a játékot.
14. perc: Óvári Pászka mellett esett el a tizenhatoson beül. Gyanús volt az eset, de a játékvezető sípja néma maradt.
12. perc: Gengeliczki tört előre labdával, majd Lőrinczyt indította. Játékmesterünk bal oldali beadása után Fodor tisztázott az ötös előterében.
9. perc: 1-0: Priskin szépen fedezte a labdát a tizenhatoson belül, majd Óvári elé tálalt. A hazai szélső senkitől sem zavartatva laposan a jobb alsó sarokba lőtt.
7. perc: Szép összjáték végén Priskin Hajdú szorításában lövés helyett megpróbált eljátszani egy tizenegyest. A játékvezető nem ette meg, továbbot intett.
4. perc: Priskin indult meg a jobb szélen kapott indítással, de a játékvezető helyesen lest ítélt.
1. perc: A mérkőzést a zöld mezben játszó hazai csapat kezdte.
