Az egyik internetes portál górcső alá vette a Magyarországon tevékenykedő profi labdarúgóedzők idei teljesítményét. Az eredmény minden valószínűség szerint óriási meglepetést kelt az átlagszurkolók számára: az esztendő legeredményesebb edzőjének a Soroksár SC szakvezetője, Lucsánszky Tamás bizonyult.
Miközben a magyar futballt ismerők nagy része minden bizonnyal a Ferencváros trénerét, Thomas Dollt, vagy a Vasas vezetőedzőjét, Michael Oenninget jelölné meg, mint a legjobb mutatóval rendelkező szakvezetőt, a 2016-os esztendő tavaszi, illetve őszi eredményei alapján Lucsánszky Tamás viszi el a pálmát a profiligában tevékenykedő mesterek között.
Csapatunk az idei naptári évben vezetésével a megszerezhető bajnoki pontok majd hetven százalékát begyűjtötte, s ezzel megelőzte a szintén remek sorozattal büszkélkedő, Feczkó Tamás dirigálta Balmazújvárost, illetve az NB I-be jutásra pályázó, Révész Attila irányította Kisvárdát. Az NB I-es mesterek közül Pintér Attila végzett a legelőkelőbb helyen, ám ő tavasszal még a második vonalban vezette a Mezőkövesdet.
A profiligában dolgozó vezetőedzők eredményességi sorrendje a megszerezhető pontok százaléka alapján: 1. Lucsánszky Tamás (Soroksár) 69,79%, 2, Feczó Tamás (Balmazújáros) 66,66%, 3. Révész Attila (Kisvárda) 64,83%, 4. Pintér Attila (Mezőkövesd) 61,29%, 5. Thomas Doll (Ferencváros) 58,88%, 6. Michael Oenning (Vasas) 52,22%.
- "Én magam nem vezetek ilyen tabellát, de természetesen örültem, amikor meghallottam ezt a mutatót. Az én felfogásom szerint viszont az edző csak egy része egy klubnak, véleményem szerint önmagában egy vezetőedzőnek nincs akkora szerepe egy sikerben vagy akár kudarcban, mint amennyit tulajdonítanak neki. Nem álszerény vagyok, egyszerűen így gondolom. Amikor a csapathoz kerültem, utolsó előtti helyen álltunk. Az ősz végére aztán "sikeresen felküzdöttük" magunkat az utolsó helyre... Sokat jelentett, hogy a vezetőséggel így sem kapkodtunk, télen elkezdtünk egy tervszerű munkát, és ettől nem tértünk el egy pillanatra sem, a játékosok pedig azóta is partnerek ebben. A civil életben építészként is mindig azt vallom, hogy akkor lesz megfelelő a projekt, ha a megrendelő, a tervező és a kivitelező megfelelően dolgozik együtt - ez a futballra is átültethető. Soroksáron mindenki egyet akar: a következő meccset megnyerni. Ez lehet, unalmasan hangzik a mai világban, de a jelek szerint működőképes a modell. Soroksáron azt valljuk, nem irányíthat egy futballklubnál minden döntést kizárólag az eredménykényszer, a koncepció fontosabb lehet ennél" - nyilatkozta a portálnak Lucsánszky Tamás.
Honlapunk olvasói nevében is gratulálunk Lucsánszky Tamásnak (és csapatának) az eredményhez.
