Készen áll a visszatérésre Valencsik Dávid

Sporttörténelmi pillanat részesei lehetnek azon szurkolóink, akik vasárnap délidőben kilátogatnak a Kozármisleny elleni bajnoki mérkőzésünkre. Amennyiben ugyanis legyőzzük a baranyai gárdát, a másodosztály első helyére lép előre csapatunk. Hogy a játéknap végén is ott ragadunk-e, az viszont függ a késő délután kezdődő Balmazújváros-Puskás Akadémia találkozó eredményétől.

Az NB II tizennyolcadik fordulójának összecsapást különös izgalommal várja csapatunk fiatalja, Valencsik Dávid. Tavasszal meghatározó játékossá nőtte ki magát a Ferencvárostól kölcsönbe érkezett védőnk, s az idei szezon elején is rendre a kezdő tizenegy tagjaként futott ki a mérkőzésekre.

- Sajnos a hetedik fordulóban, a hazai pályán 5-0-ra megnyert Csákvár elleni találkozón megsérültem, s egészen mostanáig tartott a felépülésem - felelte honlapunk érdeklődésére Valencsik Dávid. - Egy roppant kellemetlen, nehezen gyógyuló, combközelítő-izom húzódást szenvedtem. Azért is bosszantó a dolog, mert végig dolgoztam a nyarat, kimondottan jó fizikai erőben voltam, erre egy hónappal a bajnoki rajt után kidőltem a sorból. Közel három hónapot hagytam ki, de most már úgy érzem, elérkezett a visszatérés ideje.

Holnap a Kozármislenyt fogadjuk. Ott lesz a keretben?

- Egyelőre nem tudom, Lucsánszky Tamás vezetőedző még nem hirdetett keretet, de nagyon szeretnék már legalább a kispadra leülni. Sőt, ha úgy adódik, természetesen a játékot is vállalnám, mondom, készen állok a visszatérésre.

Különleges meccs lehet a vasárnapi kilencven perc ...

- Mindannyian tisztában vagyunk a bajnokság állásával, hogy akár az első helyre is léphetünk. Nem becsüljük le a vendégeket, de nagyon remélem, sikerül tovább folytatnunk remek sorozatunkat.

A vasárnapi találkozó 13 órakor kezdődik a Szamosi Mihály Sporttelepen.

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png