Góllal mutatkozott be saját nevelésű fiatalunk

A hét végi, Kozármisleny elleni 2-0-s siker, illetve az ezzel járó első hely az NB II-es táblázaton örökké emlékezetes marad játékosaink, szurkolóink számára. Akad azonban egy fiatal, akinek ezen túl is van oka az örömre …

A saját nevelésű, 20 éves Márki Bence első alkalommal kapott helyet bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapatban, s azonnal góllal hálálta meg a bizalmat.

Mikor tudta meg, hogy kezdőként léphet pályára a Kozármisleny ellen?

  • Az az igazság, amikor megsérült Csilus Ádám, végig futott rajtam, hogy én kapom meg az esélyt – felelte honlapunk érdeklődésére Márki Bence. - Igazából azonban az utolsó taktikai edzésen vált biztossá, mikor nekem is azt a színű trikót osztották ki, mint a kezdő tagjainak.

Más volt a készülődés a meccs előtt, mint általában?

  • Már egy nappal a meccs előtt mindenre nagyon odafigyeltem, mit eszek, mikor és mennyit pihenek, meg hasonlók. Az öltözőben, illetve a bemelegítés alatt viszont már nem voltam ideges, úgy éreztem, tisztességesen felkészültem.

Azért kevés újonc mondhatja el magáról, hogy bemutatkozásként azonnal góllal járul hozzá csapata győzelméhez …

  • Örülök, hogy sikerült a kapuba találnom. Azt mondják egykori edzőim, hogy jó érzékkel indulok meg a kapu felé. Úgy tűnik, ezt most sikerült alátámasztanom. Mikor a bal oldalra kikeveredett a labda, tudtam, hogy oda kell érném a hosszú sarokhoz. Jött is a labda, nekem már csak be kellett rúgnom a ziccert.

Az első „áldozók” általában nem ússzák meg egy egyszerű gratulációval.

  • Én sem. A többiek már jelezték, mindannyian szeretik a süteményt …

Vasárnap Szolnokon lép pályára csapatunk. Nem lennénk meglepve, ha Márki Bence ismét kezdőként kapna lehetőséget …

Webfejlesztés

Logo_vektor.png