Befejeződött a 2016-17-es másodosztályú bajnokság őszi idénye, elérkezett a mérlegkészítés ideje. Általában mindig csak egy szezont szoktunk értékelni, ám csapatunk kimagasló esztendőt tudhat maga mögött - a naptári év első (tavaszi) és második (őszi) felében is megnyerte az NB II-es pontvadászatot -, hogy most kivételt teszünk. Az elmúlt hónapokról Lucsánszky Tamás vezetőedzőt faggattuk.
Ha valaki egy évvel ezelőtt azt állítja, hogy a 2016-os év csapata a Soroksár SC lesz, nagy valószínűséggel megmosolyogták volna nem csak a szurkolók, de a szakemberek is.
- Tény, a 2015-ös esztendőt sereghajtóként zártuk a másodosztályban, ám még a helyezésünknél is nagyobb problémát jelentett, hogy olyan negatív „energiák”, képesség és mentalitásbeli hiányosságok dolgoztak a csapatban, melyek igencsak gátolták az előrelépést – vélekedett az új év kezdetéről Lucsánszky Tamás. – Idén januárban ezek kiküszöbölése volt az elsődleges feladatunk. Több olyan játékos érkezett hozzánk, akikkel korábban már dolgoztam együtt, így nem kellett bemutatkoznunk egymásnak. Én tudtam, mire és miben számíthatok rájuk, ők tisztában voltak vele, mit várok tőlük. A megerősödött keret tisztában volt vele, meg kell felelnie az eredménykényszernek, ki kell harcolnia a bentmaradást.
A célfutball, az eredményesség és a szép foci azért nem feltétlenül járnak „kart karba öltve” …
- A célfutballal elért kezdeti egygólos győzelmek egy idő után átlendítették a csapatot a holtponton. Az meg közismert, hogy a sikereknek önbizalomnövelő, összekovácsoló ereje van. Mindenki nagyon keményen dolgozott, senkit nem kellett nógatni a munkára, s mivel majd minden poszton volt két azonos képességű játékos, nagy volt a versenyhelyzet a csapatba kerülésért.
Azt azért már az első tavaszi fordulók után látni lehetett, hogy ez a Soroksár nem fog kiesni.
- Azt hiszem a Kisvárda ellen 3-2-re megnyert meccsünk második félideje volt a fordulópont, majd azzal a lendülettel focisulit tartottunk Siófokon. Attól kezdve nem az volt a kérdés, hogy bentmaradunk-e, hanem hogy ki tudjuk-e hozni a maximumot a csapatból. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, kitudtuk: 15 meccsen 11 győzelmet és 2 döntetlent értünk el, s a feljutókat is lekörözve megnyertük a tavaszi idényt.
Ilyen előzmények után milyen célt lehetett kitűzni a csapat elé a nyáron, immár az új szezonra?
- A keretet szerettük volna együtt tartani, s még ha nem is volt egyszerű feladat, de sikerült. Igyekeztem a játékosok egóját megpiszkálni. Tudatosítottam bennük, hogy én többre taksálom őket, mint az elért hetedik hely. A cél tehát egyértelműen az előrelépés volt.
Egyelőre ne menjünk bele a részletekbe, de a célt teljesítették. Az őszi idény után feljutó helyen áll a csapat. Ezek után elképzelhetetlen, hogy nem került szóba a feljutás kérdése …
- A napokban odajött hozzám az egyik játékos, lényegtelen, hogy ki, s megkérdezte: Mester, mi lesz, ha feljutunk? A válaszom rövid volt. Olyan dologról felesleges beszélni, amit még nem értünk el. Előbb harcoljuk ki a feljutást, hozzuk helyzetbe a klubvezetőket, s utána beszélhetünk a dologról.
Értékelésünk holnapi, második részében a csapatépítésről, az egyéni teljesítményekről, a távozókról, érkezőkről faggatjuk szakvezetőnket.
