Mint valamennyi szurkolónk tudja, csapatunk vasárnap 1-0-ás győzelemmel kezdte a tavaszi idényt, s mivel a téli listavezető Puskás Akadémia ugyanakkor vereséget szenvedett, az első helyre ugrottunk előre. A Kisvárda elleni rangadó egyetlen gólját ki más is szerezte volna, mint Lovrencsics Balázs.
Nagyon várta már a tavaszi rajtot?
- Nagyon. Sőt még annál is jobban - mosolyodott el kérdésünkön csapatunk házi gólkirálya. - Már komoly meccshiányom volt. A felkészülés alatt majd két hétig sérüléssel bajlódtam, s nem tudtam pályára lépni még az edzőmeccseken sem. Az adrenalin már dolgozott bennem.
Ott folytatta a Kisvárda ellen, ahol az őszi idény végén befejezte.
- Valóban jól sikerült a bajnokság első fele számomra. Még úgy is, hogy az utolsó két találkozón nem sikerült a kapuba találnom. Hál' istennek, vasárnap sikerült kihasználnom egyetlen zicceremet és ez most három pontot ért.
Azt kapta a rangadótól, amit várt?
- Az őszi 3-0-ás vereségünk után nehezebb meccsre számítottam. Vasárnap egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy kikaphatunk. Védelmünk nagyon stabil volt, tulajdonképpen egyetlen komolyabb helyzete sem volt a vendégeknek. Abban pedig biztos voltam, hogy mi egyszer betalálunk. Örülök, hogy ez éppen nekem sikerült.
Csapatunk vasárnap 16 órakor Sopronban szaporíthatja pontjai számát.
