A hét végén a 24. forduló találkozóira kerül sor a másodosztályú labdarúgó bajnokságban. A sorolás alapján, riválisainkhoz képest, talán nekünk lehet a legkönnyebb dolgunk, azaz akár el is léphetünk vetélytársainktól.
Csapatunk vasárnap 14.30-kor, Szegeden, az újonc, jelenleg sereghajtó SZEOL vendégeként lép pályára a Tisza-parti városban. Amennyiben a papírformának megfelelően begyűjtjük a három pontot, már csak abban kell reménykednünk, hogy vetélytársaink pontot, pontokat veszítsenek. Erre pedig meg lehet a reális esély, hiszen a Puskás Akadémia ahhoz a Sopronhoz látogat, mely hazai pályán egyetlen egyszer - a Zalaegerszeg ellen - szenvedett vereséget az idei bajnokságban. A Balmazújváros ugyan a tavasszal még pontot sem szerzett Csákvár vendége lesz, ám a Fejér megyei klub otthon mindenki dolgát meg szokta nehezíteni.
A korábban feljutásról álmodozó Kisvárda a Kozármisleny ellen megszerezheti első tavaszi pontjait, miként a Vác is esélyesebb otthon a Cegléddel szemben. A Békéscsaba a Szolnok ellen próbálhatja meg kiköszörülni a múlt heti csorbát, míg a Mosonmagyaróvár két vereség után a Dorog ellen javíthat.
A menetrend - 14.30: Siófok-Nyíregyháza, Cigánd-Budaörs, Vác-Cegléd, Mosonmagyaróvár-Dorog, Kisvárda-Kozármisleny. 17: Békéscsaba-Szolnoki MÁV, Csákvár-Balmazújváros, Zalaegerszeg-Szeged.
