Szerdán délután a huszonkilencedik forduló összecsapásaival folytatódik a másodosztályú labdarúgó bajnokság. A hétközi meccsen hazai környezetben lép pályára csapatunk, a középmezőnyben tanyázó Mosonmagyaróvárt fogadjuk.
Még alig fújták le a vasárnapi, zalaegerszegi rangadónkat, máris újabb bajnokin van jelenése csapatunknak. Míg szurkolóink még mindig azon morfondírozhatnak, hogy akkor most szereztünk egy, vagy veszítettünk két pontot a Zete ellen, Lucsánszky Tamás vezetőedzőnek, illetve játékosainak már a következő ellenfél körül járnak a gondolatai. Az elmúlt négy játéknapon háromszor is döntetlenre végeztünk (Cigánd, Csákvár, ZTE) és csak egyszer nyertünk (Vác), azaz nem mondhatjuk, hogy kirobbanó formában lenne együttesünk. Ennek ellenére a remek őszt és eddig botladozó tavaszt produkáló Mosonmagyaróvár ellen egyértelműen esélyesként kezdjük a kilencven percet. Még úgy is, hogy a vasárnap kiállított Gyepes Gábor és Peszmeg Viktor nem léphet pályára az újonc ellen.
A Győr-Sopron megyei alakulat ugyan a tavaszi nyitófordulóban nyert a Kozármisleny ellen, ám azóta ötször is vereséget szenvedett, s csupán a Szeged, illetve két napja a Budaörs ellen szerzett pontot.
A szerdai bajnoki összecsapás 16.30-kor kezdődik a Haraszti úti pályán, a találkozót Radványi Ádám vezeti, segítői Kepe Arnold és Kulman Tamás lesznek.
