Minden csapat életében akadnak hullámvölgyek

Tagadhatatlan tény, csapatunk gödörbe került az elmúlt hetekben. Szinte nem is emlékszünk már rá, mikor szenvedtünk vereséget egymás után két mérkőzésen – 2015 ősze már nagyon távolinak tűnik -, most viszont négy nap leforgása alatt kikaptunk a Mosonmagyaróvártól és a Siófoktól.

Még mielőtt azonban bárki is messzemenő következtetést vonna le az elmúlt fordulók eredményeiből, érdemes elgondolkodni néhány dolgon. Csapatunk lassan másfél éve topformában játszik, a korábban lesajnált, biztos kiesőnek vélt kiscsapatból alig három szezon alatt a vetélytársak által irigyelt, feljutásra esélyes gárda lett, mely ellen kettőzött akarattal küzdenek az ellenfelek. Tavaly január óta szinte egy lendülettel, komolyabb hullámvölgy nélkül futballoztuk végig a bajnokságot, erre pedig még a legnagyobb klubok életében sem igazán találunk példát. Még véletlenül sem akarjuk magunkat a Barcelonához vagy éppen a Chelsea-hez hasonlítani – de mondhatnánk hazai példát is: Videoton, Vasas -, de ők is kerültek gödörbe az elmúlt hónapokban. Elég talán, ha csak a katalánok PSG elleni párizsi meccsét vagy éppen az angolok tekintélyes előnyről 4 pontra csökkenő „fórját” említjük.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy sérülések, eltiltások miatt időnként foghíjas keretből válogathattak szakvezetőink, akkor talán már „árnyaltabb” a kép. Ezzel a rövid eszmefuttatással nem megmagyarázni akarjuk „a bizonyítványt”, hanem csupán arra világítanánk rá, nem történt tragédia. A Soroksár SC továbbra is a mi csapatunk, játékosaink továbbra is a mi játékosaink, akik minden tudásukkal azért küzdenek, hogy a bajnokságot a lehető legelőkelőbb helyen fejezzék be.

Webfejlesztés

Logo_vektor.png