Véget ért a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokság. A játékosok már szabadságukat töltik, miközben a klubok vezetői gőzerővel dolgoznak azon, hogy a következő szezonra minél erősebb kereteket tudjanak összerakni. Egyelőre több a "hírlapi kacsa", mint a valós tény, melyeket viszont klubhonlapként nem kívánunk kommentálni.
Ami biztos, kialakult a 2017-18-as másodosztályú labdarúgó bajnokság mezőnye. Feljutott az NB I-be a Puskás Akadémia és a Balmazújváros együttese, valamint kiesett az NB III-ba a három utolsó helyezett, a Kozármisleny, a Cigánd és a SZEOL. (Csak érdekesség, hogy mindhárom búcsúzó újoncként kezdte tavaly nyáron a bajnokságot és 38 forduló után távoztak is a profiligából.)
Az NB I-ből kieső MTK és Gyirmót, valamint az NB III három csoportjának bajnoka, a Kazincbarcika (Kelet), a Budafok (Közép) és a Győri ETO (Nyugat) az új évadban a másodosztályban szerepel. Az NB II mezőnyét továbbra is húsz csapat alkotja, a bajnokság 2017. július 28-30-án kezdődik és 2018 júniusának első hétvégéjén ér véget.
AZ MLSZ versenykiírásának értelmében - a szövetség honlapján megtalálható versenykiírás értelémében (5. oldal, 6. pont/C/1) - a következő szezonban már nem lesz kötelező vasárnap rendezni a hazai meccseket, péntek este, szombat, illetve vasárnap közül választhatnak a csapatok.
