Míg az előző bajnoki esztendőben csupán az volt az előírás, hogy minimum két, 1996. január elseje után született fiatalnak kellett mindvégig a pályán lenni a meccseken, addig a 2017-18-as másodosztályú pontvadászatra tovább szigorodott a szabály.
A július 30-án kezdődő új évadban már egy 1997-es, illetve egy 1998-as (vagy fiatalabb) születésű játékosnak kell a kezdőben szerepelni, illetve lecserélésük esetén csak a fiatal-szabálynak megfelelő labdarúgó léphet helyettük a pályára.
- Mindez azt jelenti öt, de még jobb, ha hat fiatal kap helyet a keretben - vélekedett a szabályról klubunk ügyvezető igazgatója, Dragóner Attila. - Derekas Zoltán személyében már az első naptól velünk készül egy 1998-as fiatal, majd jött Lakatos István (1999), most pedig újabb három "gyerek" kapcsolódott be a közös munkába: Gera Dávid (1991), János Norbert (1998) és Pergel Bence (1998) egyaránt a Ferencváros II-től érkezett hozzánk.
Természetesen rutinos játékosok érkezése is várható még, ám mivel a korábbi szerződések általában június 30-án járnak le, néhány napot várni kell még az újabb szerzemények átigazolására.
