Óbudán, a Vác ellen

Mint köztudott, a hét végén megkezdődik a 2017-18-as másodosztályú bajnokság. Csapatunk vasárnap idegenben, a Vác otthonául szolgáló óbudai III. Ker. TVE sporttelepén kezdi meg szereplését. A vendéglátó váci együttes az előző idényben valamennyi vetélytársa dolgát megnehezítette, s bár előzetesen a kieső zónába várták, végül a hatodik helyen fejezte be a pontvadászatot. A jó szereplés ellenére a nyáron komoly változások történtek a Duna-parti klubnál.

Nagy Tibor vezetőedző csapata megfelelő pálya hiányában tavaly mindvégig Dunaújvárosban volt kénytelen rendezni hazai mérkőzéseit. Az új szezonra csak egy fokkal javult a helyzet: ugyan továbbra sem kapta meg a licencet a váci stadion, ám legalább már nem kell 130 kilométert buszozniuk a piros-kékeknek az otthoni meccsekre, miután sikerült közelebbi albérletet találniuk. Az idei bajnokságban Óbudán lesz "otthon" a Vác gárdája, így már csapatunkat is ott fogadja vasárnap.

Több meghatározó játékos távozott az elmúlt hónapban a klubtól: a kapus Szentpéteri Viktor az MTK-hoz, Tóth Barnabás Diósgyőrbe, Nyilas Elek Ceglédre igazolt, míg Dlusztus András kölcsönbe Békéscsabára került. Rusvay Gergely és Szenes Bence Dunaharasztin folytatja pályafutását, Mátyás Zsolt pedig kölcsönadási szerződése lejártával visszatért a Honvédhoz.

Az érkezők oldalán viszont jobbára fiatal, kevesebb rutinnal rendelkező játékosok találhatóak. A szegedi Burány Zoltán kivételével a többiek alacsonyabb osztályból, illetve utánpótlás csapatokból kerültek Vácra: Abu Attila tavasszal a Budafok kapusa volt, Szabó Norman a Fradi II-ből, D'urso Giuliano Csepelről, Havasi Dániel Szekszárdról, míg Borvető Áron a Vasas Kubala Akadémiáról igazolt a piros-kékekhez.

Az együttes a hét végi főpróbán (Halasi (Abu) – Hegedűs (Havasi), Görgényi, Tóth F., Gulyás – Tóth G. (Búrány), Szabó (D’Urso) – Kákonyi (Niedermüller), Nagy R., Major – Balajti (Borvető) összeállításban) 3-0-ra győzte le az NB III-as Dunaharaszti együttesét. A gólokat Tóth F., Havasi, Borvető szerezte.

A vasárnapi bajnoki mérkőzés 18 órakor kezdődik.

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png