Erős Szolnokot fogadunk ideiglenes otthonunkban

A másodosztályú labdarúgó bajnokság hét végi, második fordulójában hazai  környezetben ugyan, de mégis idegenben lép pályára csapatunk. Lipcsei Péter fiai Dabason fogadják a Szolnoki MÁV együttesét.

A Tisza-parti gárda hozzánk hasonlóan döntetlennel kezdte a bajnoki pontvadászatot, azzal a különbséggel, hogy míg nullára hoztuk le a Vác elleni idegenbeli derbit, addig a kék-fehérek a Tiszaligetben két gólos előnyt herdáltak el a Doroggal szemben.

A tavalyi idényben még saját szurkolóit is meglepte az Antal Gábor, Balogh Pál kettős vezette szolnoki legénység, mely fegyelmezett játékának köszönhetően várakozás felett teljesített. Mit ne mondjunk, még csapatunkat is legyőzték a Haraszti úton ...

Nem véletlen tehát, hogy több meghatározó játékosát is elvitték a tehetősebb klubok. A kapus Molnár F. Tamás Kisvárdára, az ős-szolnoki Rokszin Ádám a Győri ETO-hoz, míg Csirmaz István Mezőkövesdre szerződött. A rutinos Kovács Olivér Kazincbarcikán folytatja pályafutását és távozott a korábban négy szezont Gyirmóton lehúzó Hajba Tamás, illetve a Honvédban pallérozódó Pantovics Nikola is. Sőt, a Haladástól tavaly érkezett fiatalok, Török Milán és Dedics Alex sem tartoznak már a szolnoki kerethez.

A hazai utánpótlásban nevelkedett fiatalok mellé a nyáron rutinos játékosokat csaltak a vezetők a Tiszaligetbe: Angyal Norbert, Molnár Róbert és Katona György (Cigánd), Farkas Aurél (Szeged), valamint Jasarevic Mahir (Mosonmagyaróvár) az előző években is az NB II-ben szerepelt, míg Berdó Péter (Debrecen), Gazsi Tamás és Pintér Norbert (Balmazújváros) tavalyi kölcsönszerződését júliusban véglegesítették. Az egykori korosztályos válogatott kapus, Hrabina Alex a Békéscsabát hagyta ott a szolnokiak hívószavára.

A vasárnapi bajnoki mérkőzés 17.30-kor kezdődik Dabason.

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png