Legrutinosabb játékosunk, Gyepes Gábor nélkül kezdte csapatunk az új bajnokságot, pedig a nyáron átalakított,megfiatalított keretünknek óriási szüksége lett volna tapasztalatára. Aztán a múlt héten elérkezett a pillanat, középső védőnk visszafoglalta helyét a kezdő tizenegyben ...
Hiába lett volna óriási szüksége Gyepes Gáborra új vezetőedzőnknek, Lipcsei Péternek is már a bajnokság első pillanatától kezdve, az előző szezon utolsó fordulójában kapott piros lap, illetve a négy meccsre szóló eltiltás miatt egészen a múlt hét közepéig nélkülöznie kellett a keret legrutinosabb tagját. Nyíregyházán aztán visszatérhetett, s vezérletével a bajnokság favoritjának otthonából ponttal tért haza csapatunk. A hét végén még erre is rátett egy lapáttal: két gólt szerzett a Dorog elleni dabasi összecsapáson, ez pedig három pontot jelentett a "kasszában".
- Olyan érzésem volt, mintha egy hosszú sérülésből tértem volna vissza - felelte honlapunk érdeklődésére Gyepes Gábor. - Az előző bajnokság végén állítottak ki, jött a nyári szünet, majd pedig négy hét az oldalvonal mellett, ez pedig közel három hónapos kihagyást jelent. Érthető okokból a felkészülés alatt kevesebb lehetőséget kaptam, így nem tagadom, már nagyon hiányzott a játék.
Hogyan sikerült tűzben tartania magát úgy, hogy tudta, csinálhat bármit az edzéseken, a hét végén még a keretbe sem fér be?
- Attól függetlenül, hogy játszhattam vagy sem, én minden edzésen ugyan úgy odatettem, odateszem maga. Az egymás közti játékban is mindig nyerni akarok, ez tehát nem jelentett gondot. Azt viszont elismerem, más a meccs és más az edzésterhelés. Hiába dolgoztam mindvégig tisztességesen az elmúlt hetekben is, elfáradtam a meccs végére.
Úgy tűnik, csapatunk Gyepes Gáborral kiegészülve szép lassan elkapja a ritmust - az utolsó három meccsen hét pontot szereztünk -, s a pénteki, gyirmóti tévés-meccsre is a pont, pontok szerzése reményében utazik.
