A saját dolgunkat nehezítettük meg

Csapatunk tegnap hosszabbításos, 120 perces mérkőzésen, Pál András két, valamint Gyepes Gábor góljával 3-1-es győzelmet aratott Óbudán, a harmadosztályú III. Kerületi TVE együttese ellen. Ezzel bejutott a 64 közé a Magyar Kupában, s várhatja a következő kör sorsolását.

Miközben több, a másodosztályban szereplő gárda - Mosonmagyaróvár, Szolnoki MÁV, Sopron, Szeged, Kazincbarcika - kiesett az amatőr ligában szereplő ellenfelével szemben, csapatunk sikerrel vette az akadályt Óbudán.

- Igazi kupameccset játszottunk. Természetesen örülünk a továbbjutásnak, de sajnos elszúrtuk a végét - értékel a tegnapi eredményt vezetőedzőnk, Lipcsei Péter. - A saját dolgunkat nehezítettük meg azzal, hogy a rendes játékidő 92. percben gólt kaptunk, s ezzel hosszabbításra mentette a meccset vendéglátónk. Sokkal korábban le kellett volna zárnunk a meccset, a helyzetek sokaságát hibáztuk el. A 2x15 perces hosszabbítás nem hiányzott az MTK elleni hétvégi meccs előtt, még akkor sem, ha ezúttal elsősorban azok léptek pályára, akik kevesebb lehetőséget kaptak a bajnoki összecsapásokon.

Csapatunk vasárnap 18 órakor, a Hungária körúton, az MTK ellen lép pályára a másodosztályú bajnokság tizedik fordulójában.

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png