Amint arról tegnap már beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottság súlyos, 500 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta klubunkat a vasárnapi, MTK elleni találkozón történt szurkolói megnyilvánulások miatt.
Mint köztudott, a FIFA, az UEFA, illetve tagszervezeteik, így a Magyar Labdarúgó Szövetség is harcot hirdetett a szurkolói körökben eluralkodott rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés ellen. A zéró tolerancia elve alapján rendszeresen komoly büntetéssel sújtják azon klubokat, melyeknek szurkolói vétenek ez ellen.
- Klubunk teljes mértékben egyet ért a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés üldözésével, az ellenfél játékosainak, szurkolóinak szidalmazás elleni harccal - felelte honlapunk érdeklődésére ügyvezető igazgatónk, Dragóner Attila. - A ránk kiszabott 500 ezer forint(!) azonban párját ritkítja a magyar labdarúgásban. Egyelőre megvárjuk a szövetség írásos határozatát, addig ismét megtekintjük a vasárnapi találkozó felvételeit, s azt követően döntünk a fellebbezésről. Természetesen ezzel együtt megindítottuk saját belső vizsgálatunkat is.
