Ma kora délután a kiesés rémétől fenyegetett Csákvár együttesét fogadjuk bajnoki mérkőzésen. A találkozó eseményeit 13.30-kor kezdődő online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel.
Lipcsei Péter alaposan belenyúlt elmúlt hetekben gyengélkedő kezdőcsapatába. A sérüléséből felépült Gyepes Gábor és Silye Erik mellett bekerült a kezdőbe János Norbert és Pál András is.
Soroksár SC-Csákvár 0-0
Szamosi Mihály Sporttelep, 500 néző, vezeti Nagy Róbert (Márkus Tamás, Kepe Arnold)
Soroksár: Kovács D. - Silye, Dvorschák, Gyepes, Valencsik - Gyömbér – János, Tamási, Frőhlich,Lakatos I. - Pál A.
Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Csákvár: Markek – Rétyi, Tar, Csonka, Baranyai – Papp M., Mészáros D., Nagy Zs. - Sándor Gy. – Molnár T., Oldal T. Vezetőedző: Szijjártó István.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi a szokásos sárga-feketében, a vendégek pedig fehér szerelésben léptek pályára.
2. perc: Tamási gyorsan elvégzett szabadrúgásával Pál egyedül léphetett be a csákvári tizenhatosra, de elkapkodta a helyzetet és a vendégvédők tisztázni tudtak.
9. perc: Csonka taposott oda Tamásinak, megúszta sárga lap nélkül.
10. perc: Pál lépett ki a lassú csákvári középső védők között, elhúzta a labdát Markek mellett, de a kapufánál Baranyai szögletre tisztázott.
11. perc: Tamási jobb oldali beadását Frőhlich a kapunak háttal állva 8 méterről kapura ollózta, Markek óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát.
16. perc: A csákvári térfél közepéről végezhettünk el szabadrúgást, Tamási beívelését Dvorschák visszafejelte, de pontatlanul,így nem tudtunk kapura lőni.
22. perc: Lakatos száguldott végig a pályán, a csákvári térfél közepéről remekül indította a nagy lendülettel érkező Pált, akinek beadását Frőhlich átvette a tizenegyespont tájékán, ám a lövés pillanatában kibillentették egyensúlyából, így Markek hárítani tudott.
24. perc: Csonka előbb Pált, majd Tamásit is buktatta egy támadáson belül, így jogosan villant a sárga.
27. perc: Gyepes indításával Lakatos iramodott meg a jobb szélen, egy csellel becsapta Csonkát, majd megcélozta a hosszú sarkot, Markek azonban bravúrral lábbal hárított.
33. perc: Sándor György jobb oldali beadását Kovács magabiztosan húzta le a csákvári támadók elől.
37. perc: Ezt megúsztuk: Sándor átadását Molnár Tibor sarkallta Nagy Zsolt elé, aki 16 méterről nagy ziccerben alig tévesztette el a bal alsó sarkot.
39. perc: Tamási szabadrúgását Dvorschák a bal alsó sarokba fejelte, ám a játékvezető lökés miatt érvénytelenítette szabályosnak tűnő gólunkat.
45. perc: Mészáros Dávid csúszott oda Frőhlichnek a csákvári térfél közepén, a játékvezető sárga lappal jutalmazta szabálytalanságát.
Vége az első félidőnek.
46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csapatunkban János helyett Gera Dávid folytatja a játékot.
50. perc: A vendégek előtt adódott a második félidő első helyzete: Molnár jobb oldali alapvonalról visszagurított labdáját Oldal nagy helyzetben a rövid sarok mellé lőtte.
55. perc: Molnár Tibor jobb oldali beadását Gyepes kifejelte, de érkezett Sándor György és 20 méterről azonnal kapura lőtt, labdája a bal felső saroknál mindkét kapufát érintve vágódott az alapvonalon túlra.
57. perc: Frőhlich Oldal buktatásáért sárga lapot kapott.
60. perc: Cserélnek a vendégek: Oldal helyére Sejben érkezett. Frőhlich Roland lépett ki a jobbösszekötő helyén, 15 méteres lövése azonban elsuhant a hosszú sarok mellett.
66. perc: Tar szorításában Lakatos esett el a tizenhatos jobb sarkánál. Tamási szabadrúgása azonban az oldalhálóban halt el.
67. perc: Cserél csapatunk: Pál helyén Huszák Tamás folytatja.
69. perc: Rétyi csapta be Gerát a jobb oldalon, beadását azonban Sejben nem érte el a rövid saroknál, a labda így kapusunk zsákmánya lett.
74. perc: Valencsik bal oldali beadását Frőhlich 8 méterről kapura fejelte, a labda a felső lécen csattant.
78. perc: Gyepes átadása pattant le a csákvári tizenhatoson belül, Gera senkitől sem zavartatva 10 méterről lőhetett, de gyengén eltörte a labdát és így Markek könnyedén háríthatott.
79. perc: Harmadik cseréjét is kihasználja csapatunk: Frőhlich helyett Gárdos András folytatja a játékot.
85. perc: Cserélnek a vendégek: Mészáros helyére Kiprich érkezik.
86. perc: Újabb csere a vendégeknél: Molnár Tibor helyére Daróczi érkezik.
87. perc: Sejben lövése a jobb kapufán pattant.
90. perc: A játékvezető 3 percet hosszabbít.
Vége a mérkőzésnek.
