A nyáron nagy reményekkel szerződtettük az élvonalbeli rutinnal rendelkező Romic Danijelt. A korábban a Vasasban és Pécsett is szerepelt 24 éves középső védő augusztusban a Cibalia együttesét hagyta el invitálásunkra.
Bár tudtuk, hogy a horvát védő sérüléssel bajlódik, "hosszútávú" befektetésként tekintettünk rá, aki felépülését követően erőssége lehet átalakulóban lévő csapatunknak. Nos, Danijel kellemetlen sérüléséből felépülve októberben kapcsolódott be a közös munkába, s a zalaegerszegi idegenbeli bajnoki találkozón már a kispadra is leült. Nem véletlen tehát, hogy október 25-án, az Albertirsán megrendezett Cegléd elleni Magyar Kupa-meccsen már lehetőséget is kapott Lipcsei Péter vezetőedzőtől. Bemutatkozása 4-0-ás győzelmünk ellenére sajnos balszerencsésen sikerült. A találkozó 21. percében le kellett cserélni ...
- Sajnos átok sújtja Romic Danijelt - tájékoztatta honlaponkat klubunk ügyvezető-igazgatója, Dragóner Attila. - Ugyan olyan combsérülést szenvedett, mint Gera Zoltán a Ferencvárosban. Nem is kerülhette el a műtétet, a napokban Finnországban ugyan az az orvos operálta meg, aki a Fradi csapatkapitányát is kezelte. Számára véget ért tehát az idény, reményeink szerint a téli felkészülés idején csatlakozhat majd a társakhoz.
Csapatunk vasárnap 13 órakor, Albertirsán lép pályára a Cegléd ellen. Romicon kívül a keret valamennyi tagja egészséges, így a legerősebb kezdőtizenegyet küldheti pályára Lipcsei Péter.
