Hivatalosan az őszi idény utolsó fordulójára kerül sor a hét végén, ám azt követően sem lazíthatnak még a másodosztályú csapatok. Sőt együttesünkre kimondottan sűrű napok várnak.
Miközben a hetek óta tartó nyeretlenségi hullámnak köszönhetően komoly önbizalomhiánnyal küszködnek játékosaink, egy hét leforgása alatt három tétmérkőzésen kell pályára lépniük. A sort most vasárnap a dobogóra pályázó Békéscsaba ellen kezdjük a Haraszti úton, majd szerdán az NB I-es Diósgyőr legénységét fogadjuk a Magyar Kupa legjobb 16 közé jutásáért rendezendő összecsapáson. (Itt akár 2x15 perces hosszabbításra, tizenegyesrúgásokra is sor kerülhet.) Egy hét múlva pedig ismét hazai környezetben, már a tavaszi idényről előrehozott, Vác elleni bajnokin kell bizonyítanunk, hogy igenis helyünk van a középmezőny csapatai között.
Egy hét, három hazai meccs. Hogy a jelenlegi időjárási körülmények között ez a fokozott terhelés mennyire viseli meg a Szamosi Mihály Sporttelep centerpályáját? Vélhetően nem könnyíti meg a játszani akaró csapatok dolgát ...
