Diósgyőr ellen a nyolcaddöntőért

Ezer sebből vérző csapatunk újabb nehéz erőpróba előtt áll. Holnap délben az NB I-es Diósgyőr gárdáját fogadja Magyar Kupa-összecsapáson. A tét a legjobb tizenhat közé jutás. A találkozót Németh Ádám vezeti, segítői Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs lesznek.

Nincs egyszerű helyzetben vezetőedzőnk, hiszen amennyire örömteli, hogy élvonalbeli együttes ellen léphetünk pályára a hét közepén, a Magyar Kupában, legalább akkora terhet is jelent a "soron kívüli" mérkőzés. Az elmúlt hetek gyengélkedésének köszönhetően ugyanis a bajnokságban egyre hátrébb szorultunk a táblázaton. Immár nem árt, ha hátra felé is figyelünk, márpedig a hét végén újabb rázós bajnoki vár ránk a Vác ellen.

A Diósgyőr rendkívül rapszodikusan szerepel az élvonalban. Tizenhét forduló után úgy tanyázik a hatodik helyen, hogy utolsó három mérkőzését - Balmazújváros, Puskás Akadémia, Újpest - egyaránt elveszítette. Igaz, azt megelőzően ugyan ilyen győzelmi sorozatra volt képes a Vasas, a Honvéd, illetve a Haladás ellen. A borsodi szurkolók jobb, kiegyensúlyozottabb szezonban bíztak a júliusi rajt előtt, így a piros-fehér gárda számára különösen fontossá vált a szerdai összecsapás.

Az előző idényben a legjobb nyolcig jutott a DVTK, akkor a Ferencváros jelentette a végállomást (2-1, 0-0) a borsodiak számára.

Webfejlesztés

Logo_vektor.png