A Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírása értelmében a hét végén megkezdődik, pontosabban szólva folytatódik az élvonalbeli és másodosztályú labdarúgó bajnokság. Az NB I-es együttesek szombaton, az NB II-es gárdák vasárnap lépnek (vagy nem ) pályára.
Az időjárás mondhatni kegyes volt a csapatokhoz, hiszen a felkészülés nagy részében nem akadályozta meg a szabadtéri munkát, az edzőmeccsek lejátszását. Nem csak, hogy különösebben hideg nem volt, de még hó sem hullott. Egészen mostanáig. Az elmúlt napokban fehér lepelbe burkolóztak a pályák, s a meteorológiai előrejelzés szerint a hét végétől az extrém hideg is beköszönt a Kárpát-medencében.
- Az MLSZ az elmúlt napokban felszólította a klubokat, mindent kövessenek el annak érdekében, hogy vasárnap lejátszhatóak legyenek a bajnoki mérkőzések - tájékoztatta honlapunkat ügyvezető igazgatónk, Dragóner Attila. - Természetesen eddig is megtettünk mindent, hogy rendben legyen a pályánk, s ez így lesz az elkövetkező napokban is. Rajtunk nem fog múlni, hogy megrendezzük a Budafok elleni nyitányt. A döntő szót azonban Lovas László játékvezető mondja majd ki a találkozó előtt.
A kiírás értelmében a vasárnapi összecsapás 14 órakor kezdődik a Szamosi Mihály Sporttelepen.
