Új edzővel érkezik a Budafok

Holnap a huszonkettedik forduló mérkőzéseivel megkezdődik a másodosztályú labdarúgó bajnokság 2017-18-as idényének második felvonása. Csapatunk hazai pályán, a Budafok ellen kezdheti meg a tavaszi pontgyűjtést.

A szezon első tétmérkőzése mindig veszélyeket rejteget magában, függetlenül attól, ki, melyik bajnokságban szerepel. Ennek legjobb példáját talán a hétközi Magyar Kupa-meccsek szolgáltatják, amikor alacsonyabb osztályú gárdák leptek meg élvonalbeli együtteseket. Ilyenkor mindig nagy kérdés, kinek, hogy sikerült a formába hozás a felkészülés végén, mennyire sikerült megerősíteni a korábbi keretet, miként alkalmazkodnak a játékosok a télies időjárásban a pálya talajához.

A táblázaton elfoglalt helyezések alapján ugyan csapatunk egyértelműen esélyesként fogadja a kiesés rémétől fenyegetett Budafok legénységét, ám éppen a szezonrajt miatt nem árt óvatosnak lennünk. A XXII. kerületi gárda az őszi edzőcsere után a télen ismét váltott a kispadon, azaz Prukner László, majd Tóth Bálint után Gálhidi György immár a harmadik szakvezető idén a BMTE-nél. A rutinos mester az elmúlt hónapban igyekezett megerősíteni a keretet: Kokenszky Norbert (Paks) személyében egy roppant gólerős, gyors támadót igazolt - a tavalyi bajnokságban 28 gólt szerzett a harmadosztályban -, a nemrégiben még az SZTK-t erősítő Gubacsi Zoltán és az MTK fiatalja, Forgács Péter pedig a védelem megerősítésére érkezett. Ugyanakkor távozott két nagyon rutinos, többéves élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékos, Nagy Tamás és Dusan Vasziljevics a piros-feketéktől.

A vasárnap 14 órakor kezdődő találkozót Lovas László vezeti, segítői Böcskei Balázs és Bornemissza Norbert lesznek.

Webfejlesztés

Logo_vektor.png