A hét végén a Gyirmót elleni hazai mérkőzéssel folytatja csapatunk a másodosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idényét. Bár biztató rajtot vettünk - idén még gólt sem kaptunk -, most mégis komoly fejtörést okoz vezetőedzőnk számára, hogy kényszerből ugyan, de bele kell nyúlnia együttesébe.
A magyar felnőtt és korosztályos válogatottak ezekben a napokban felkészülési, illetve tétmérkőzéseken lépnek pályára. Az U19-es válogatott például Macedóniában, az Európa-bajnoki elitkör selejtezőjén vesz részt. Ennek a gárdának pedig Kundrák Norbert és Lakatos István személyében két soroksári kerettagja is van. Mindez azt jelenti, hogy ők biztosan nem lehetnek ott a hét végi Gyirmót, illetve a jövő szerdai, Kazincbarcika elleni bajnoki meccsen.
- Norbi végig játszotta a tegnapi, angolok elleni összecsapást, míg Pisti az utolsó húsz percben kapott lehetőséget - tudtuk meg klubunk ügyvezetőjétől, Dragóner Attilától. - Sajnos utóbbi megsérült, a hosszabbításban rúgást kapott a jobb térdére, hordágyon kellett levinni a pályáról, így kérdéses, hogy szombaton a házigazdák, illetve kedden a lettek ellen pályára tud-e lépni.
Hogy kihelyettesíti két fiatalunkat a vasárnapi bajnoki összecsapáson, azt Lipcsei Péter csak közvetlenül a találkozó előtt dönti el.
