Ma délután az NB II-es bajnokság éllovasát, a MTK együttesét fogadja csapatunk a Haraszti úton. A 16.30-kor kezdődő összecsapás eseményeit online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink.
Soroksár SC-MTK 4-2 (2-0)
Szamosi Mihály Sporttelep, 700 néző, vezeti: Zierkelbach Péter (Bornemissza Norbert, Iványi István)
Soroksár: Steer – Fülöp, Dvorschák, Valencsik, Silye – Gyömbér - Csernik, Huszák, Tamási Zs. – Kundrák, Pál A. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
MTK: Bese – Katona M., Talabér, Gengeliczki, Deutsch – Vass P., Borbély, Kanta J., Jakab – Lencse, Korozmán. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, mi a szokásos sárga-feketében, a vendégek pedig tiszta kék szerelésben léptek pályára.
3. perc: Csernik bátran tört be a jobbösszekötő helyén az MTK tizenhatosára, ám Gengeliczki bátor becsúszással szögletre tisztázott előle.
5. perc: Kundrák a baloldali szögletzászlótól visszacselezte magát a tizenhatos sarkára, majd megcélozta a hosszú sarkot, Bese csak kitenyerelni tudta a labdát, de szerencséjére éppen Csernik háta mögé.
6. perc: Fülöp lépett oda keményen az MTK térfelének közepén a két éve még Soroksáron játszó Korozmánnak,akit rövid ápolás után le kellett cserélni.
10. perc: Kényszerű csere az MTK-nál, Korozmán helyére Hrepka Ádám érkezett.
12. perc: Riadalom a vendégszurkolók körében, miután egyik társuk rosszul lett. Szerencsére a mentők azonnal a segítségére siettek.
14. perc: Kundrák bonyolódott cselezésbe a vendégek tizenhatosának jobb sarkánál, a labda Pál András elé pattant, aki egészen az ötös sarkáig vezette, ám mielőtt lövésre vállalkozott volna, Talabér becsúszva szögletre szerelte.
16. perc: Tamási gondolt egy merészet: 28 méterről lövésre szánta el magát, Bese a jobb saroknál tenyerelte szögletre a labdát.Tamási sarokrúgását Pál András a rövid saroknál csúsztatta a kapu közepébe, 1-0.
26. perc: Fülöp jobb oldali beadását a kapujából kilépő Bese Gyömbér Gábor fejéről húzta le.
27. perc: Először veszélyeztettek komolyabban a kék-fehérek: Vass Patrik jobb oldali beadását Lencse a tizenegyespontnál átvette, majd félfordulatból kapura lőtt, de labdája lelassult a bevetődő Dvorschák testén és így Steer Bence zsákmánya lett.
30. perc:Huszák lökte meg hátulról Lencsét a kaputól 18 méterre. Kanta szabadrúgása azonban a sorfalunkban halt el.
31. perc: Vass Patrik a jobbösszekötő helyéről, 10 méterről alig lőtt a jobb alsó sarok mellé.
34. perc: Vass Patrik a bal oldali oldalvonaltól élesen a kapunk elé tekert szabadrúgásába senki nem ért bele, így szinte leborotválta a bal oldali kapufát, mikor az alapvonalon elhagyta a pályát.
36. perc: MTK jobb oldali szöglete után a felpattanó labdát Lencse ollózva szép mozdulattal a bal sarokba lőtte, ám veszélyes játékért - majdnem fejbe rúgta Gyömbért - a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
44. perc: nagy tűzijáték az MTK kapuja előtt, végül Pál András 16 méteres lövését kellett vetődve mentenie Besének.
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
45+2. perc: Borbély buktatta Kundrákot az MTK kapujától 25 méterre. Silye szabadrúgásból mesteri mozdulattal tekert a bal felső sarokba, 2-0.
Vége az első félidőnek.
46. perc: Megkezdődött a második félidő. A szünetben egyik csapat sem cserélt.
47. perc: Tamási bal oldali szabadrúgását a hosszú saroknál Pál András fejelte a bal alsó sarokba, 3-0.
49. perc: Deutsch Bencét a játékvezető kiállította.
52. perc: Borbély Bálintnak már nagyon kijárt a sárga: ezúttal Kundrákot buktatta.
53. perc: Sakk-matt volt az MTK védelme, ám Pál András 5 méterről, senkitől sem zavartatva a kapu fölé lőtt.
55. perc: Lencse László tört be a soroksári tizenhatosra, majd 11 méterről a tehetetlen Steer Bence mellett a bal sarokba helyezett, 3-1.
57. perc: Cserél az MTK: Vass Patrik helyén Kulcsár Tamás érkezett.
58. perc: Kulcsár alig lépett pályára, máris sárga lapot kapott, miután buktatta Kundrákot.
61. perc: Borbély 26 méteres szabadrúgása a bal felső sarok mellett zúgott el.
64. perc: Kanta bal oldali szögletét Borbély Bálint 5 méterről, középről a háló közepébe fejelte, 3-2.
67. perc: Hrepka Ádám kapott sárga lapot. Cserél közben csapatunk: Pál András helyére Lakatos István érkezett.
70. perc: Másodszor is cserél csapatunk: Huszák helyett Csillag Dárius folytatja a játékot.
75. perc: Harmadik cserelehetőségét is kihasználja az MTK: Kanta helyére Gera Dániel érkezett.
79. perc: Csernik Kornél cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd ballal, mesteri mozdulattal a hosszú sarokba tekert, 4-2.
90. perc: Harmadik cseréjét is kihasználja csapatunk: Tamási Zsolt helyére Albert Ádám érkezett.
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
Vége a mérkőzésnek.
