Egy hete, a Szeged elleni vereséget követően még igencsak morózus hangulatban volt vezetőedzőnk, Lipcsei Péter, vasárnap este viszont már felhőtlenül mosolygott a listavezető elleni bravúros győzelem után.
Tegnap régen látott remek játékkal, 4-2-es győzelmet aratott csapatunk az MTK ellen. Nem csak maga a három pont, hanem a mutatott forma is örömmel tölthette el vezetőedzőnket.
- A Szeged ellen nem csak a játékunk, de a hozzáállásunk sem tetszett - kezdte meccs után értékelését Lipcsei Péter. - Most azonban teljesen más arcunkat mutattuk. Nem csak jól, gólra törően is futballoztunk, a győzni akarásunk, mentalitásunk is példaértékűnek bizonyult. Négy gólt szereztünk, de még így is több ziccert elhibáztunk. Egyedül azt sajnálom, hogy emberelőnyben két gólt kaptunk. Ráadásul rögzített játékhelyzeteket követően, melyek egy kis odafigyeléssel könnyen elháríthatóak lettek volna.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy egykori játékosunk, a 2015-ben még Soroksáron futballozó Korozmán Kevint a 6. percben hordágyon kellett levinni a pályáról.
- Mi is nagyon sajnáljuk a sérülést, mihamarabbi gyógyulást, felépülést kívánunk Kevinnek.
Sokáig nem örülhetünk a tegnapi győzelemnek, hiszen máris nyakunkon van a következő összecsapás: szerdán (16.30) Tatabányán, a Budaörs ellen lép pályára csapatunk.
