Vége: Kisvárda-Soroksár SC 3-1 (1-0)

Ma délután a fél lábbal már az élvonalba jutott Kisvárda otthonában lép pályára csapatunk. A 17 órakor kezdődő bajnoki mérkőzés eseményeit online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel.

Kisvárda-Soroksár SC 3-1  (1-0)

Kisvárda, vezeti: Nazsa Ta,ás (Csatári Tibor, Punyi Gyula)

Kisvárda: Zöldesi- Izing, Ryashko, Hej- Lucas- Vári, Matija, Bohdan, Jánvári- Horváth Z., Ilic

Vezetőedző: Kondás Elemér.

Soroksár: Kovács- Fülöp, Gyömbér, Valencsik, Silye- Albert,Tamási, Huszák- Gárdos, Kundrák, Csernik

Vezetőedző: Lipcsei Péter.

1. perc: Csernik révén csapatunk kezdi a mérkőzést.

2. perc: Albert csapott le egy a hazai védők által visszafejelt labdára. Kundrákhoz passzolt, aki Ryashko mellett cselezni próbált, de a hazai védő szabályosan sodorta el a labdát.

5. perc: Fülöp tört be a a tizenhatoson belülre, de Jánvári beérte és szögletre mentett. Tamási sarokrúgása nem jelentett veszélyt, a védők kifejelték a rövid saroknál.

7. perc: Tamási hozta ki a labdát a szabad területre a középpályán. Így Fülöp tudott belépni a játékba, ám 25 méterről leadott lövése nem jelentett veszélyt.

9. perc: Gól: Jánvári bal oldali beadását követően Horváth Zoltán testi fölényét kihasználva laposan a rövid sarokba lőtt. 

13. perc: Horváth indította Ilicet. A lapos labdát Valencsik bravúros becsúszással szerezte meg a hazai csatár elől.

20. perc: Csernik cselezgetett a jobb oldalon. Előle Vári még elpöckölte a labdát, melyet Tamási 25 méterről egyből kapura lőtt. Zöldesi magabiztosan fogta a kellemetlenül lepattanó labdát.

26. perc: Hazai bedobást követően Horváth került kihagyhatatlannak tűnő ziccerbe, de Kovács bravúrral védeni tudott.

28. perc: Zöldesi megfogott egy hazaadást, ezért közvetett szabadrúgással jöttünk.Éles szögből elvégzett szabadrúgásunk centikkel a kapu fölé szállt.

33. perc: Silye adott be a térfél közepéről. Vári becsúszva nem találta el a labdát, de a mozdulattal megzavarta Kundrákot, aki nem ment a labdáért.

35. perc: Kundrák Izing mellett tolta el a labdát, de a stadionban csak a játékvezető nem látta szabálytalannak a szerelést. Így elmaradt a jogos tizenegyes.

39. perc: Albert tört be a labdával a tizenhatoson belülre. Visszagurított labdáját Izing rúgta el az érkező Kundrák elől.

43. perc: Tamási végzett el szöglettel felérő szabadrúgást. A variáció végén Silye lőtt kapura, de Izing blokkolni tudott.

A játékvezető lefújta az első félidőt.

46. perc: A csapatok nem cseréltek a szünetben. A második játékrészt a hazaiak kezdik.

47. perc: Hazai beadás csúszott el a védők előtt. A hosszún Hej vette le a labdát, de lövésébe Albert még bele tudott lépni. 

51. perc: A megsérült Izing helyére Oltean érkezik a hazai csapatba.

54. perc: Gól: Jobb oldali beadást követően a menteni igyekvő Gyömbér Fülöpöt találta el. A lepattanó labdát Horváth helyezte közelről a kapuba.

58. perc: Horváth Zoltán sérülése miatt Lukács érkezik a hazai csapatba.

63. perc: Szépen járattuk körbe a labdát, de a végén Fülöp beadása mélyre sikerült. Az akció végén Albert helyére Orosz érkezett csapatunkba.

66. perc: Silye 30 méteres lövése Váriról pattant szögletre.

67. perc: Gól: Orosz verte meg védőjét. Laposan belőtt labdáját Gyömbér passzolta a kapuba.

70. perc: Ismét cserélnek a hazaiak, Matija helyére Oláh érkezik.

72. perc: Oláh fejelhetett volna gólt első labdaérintésből, labdája fölé szállt. Akció után cseréltünk, Kundrák helyére Lakatos érkezett.

75. perc: Formás hazai akció végén Oláh lőtt kapura. Kovácsnak nem okozott gondot a középre tartó labda.

80. perc: Gyönyörű akció végén Gárdos került helyzetbe. Bal lábas lapos lövését Zöldesi lábbal védte.

82. perc: Fülöp helyére Csillag érkezik csapatunkba.

86. perc: Gól: Valencsikről fordult le a hazai csatár. A középregurított labdára Oláh érkezett és 5 méterről a kapu passzolt.

A játékvezető 4 percet hosszabbít.

90+3. perc: Orosz játszotta tisztára magát és indította a jobb oldalon Csillagot. Középpályásunk beadásáról Csernik centikkel késett le a hosszú saroknál.

A játékvezető lefújta a mérkőzést!

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png