Ma délután az NB II harmincötödik fordulójának mérkőzésén lép pályára csapatunk. Vendégünk a BFC Siófok együttese lesz. A 17 órakor kezdődő összecsapást online közvetítésünk révén is figyelemmel követhetik szurkolóink.
Soroksár SC-Siófok 1-1 (1-1)
Szamosi Mihály Sporttelep, vezeti: Kovács Gergely (Huszár Balázs, Kormányos II Gábor)
Soroksár: Kovács D. – Fülöp, Gyepes, Valencsik, Silye – Gyömbér – Gárdos, Tamás, Huszák, Csernik – Kundrák. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Siófok: Balajcza - Lénárt, Fehér Zs., Lorentz, Nemes – Gál M., Futó – Bévárdi, Petneházi, Elek B. – Balázs Zs. Vezetőedző: Varga Attila.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi a szokásos sárga-feketében, a vendégek pedig tiszta fehér szerelésben léptek pályára.
4. perc: Petneházi cselezte be magát a tizenhatos jobb oldaláról a kapu előterébe. Bal lábas, rövid sarokra tartó lövését azonban Kovács vetődve hárította.
6. perc: Szépen felépített támadás végén Tamási pörgette át a labdát a siófoki védelem közepe fölött. Kundrák lecsapott rá és higgadtan a kivetődő Balajcza mellett a hálóba gurított, 1-0.
7. perc: Majdnem egyenlített a Siófok: Balázs Zsolt lépett ki a balösszekötő helyén, már csak Kovács Dániellel állt szemben, de 10 méteres lövését kapusunk vetődve hárította.
11. perc: Petneházi indításával méteres lesről indult el Balázs, az asszisztens rendesen lemaradt a támadásról. Szerencsénkre a támadó a bal oldali alapvonalról Kovácsba bombázott, akiről szögletre pattant a labda.
15. perc: Gyepes 50 méteres indításával Kundrák kerülte meg a bizonytalankodó Fehért, kapura passzolt labdája elakadt ugyan Balajczában, ám visszapattant elé. Mielőtt viszont lőhetett volna, a visszafutó Lénárt kapusa kezébe pöckölte a labdát. A hazaadásért járó közvetett szabadrúgás azonban elmaradt.
19. perc: Futó óriási jobb oldali bedobását Gál az ötös sarkán megcsúsztatta, a hosszún egyedül felejtett Elek Bence két lépésről a tehetetlen Kovács mellett a jobb sarokba lőtt, 1-1.
23. perc: Lorentz nem engedte elvégezni a szabadrúgást, a játékvezető sárga lappal büntette.
24. perc: Gyömbér emelt a jobb oldalon száguldó Gárdos elé, aki az ötös sarkánál becsapta Nemes Milánt, ám a védő buktatta. A tizenegyes azonban elmaradt.
32. perc: Futó a felezővonal közelében rátartott Huszák lábára, jogosan villant a sárga.
41. perc: Gál buktatta Kundrákot a siófoki kaputól 28 méterre. Huszák remekül emelt a sorfal fölött Kundrák elé, aki már csak Balajczával állt szemben, ám megijedt a lehetőségtől és eltétovázta a ziccert.
45. perc: A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45+1. perc: Futó újabb óriás bedobását középen Elek lefejelte Balázs elé, ám a vendégek centere szerencsénkre nem tudott belepöckölni a labdába, mely így Kovács Dániel kezében halt el.
Vége az első félidőnek.
46. perc: Elkezdődött a második félidő. Egyik csapat sem cserélt.
52. perc: Csernik tolta a labdát a tizenhatos bal oldali vonaláról nagy lendülettel érkező Kundrák elé, aki egy csel után 15 méterről lőtt, ám Fehér jó tempóban belelépett a labda útjába.
53. perc: Valincsik passzolta el a labdát a soroksári térfél közepén. Petneházi remekül emelt az egyedül kilépő Balázs Zsolt elé, aki azonban addig huzogatott Kovács Dániel mellett, míg a bevetődő Gyepes szögletre tudott menteni.
55. perc: Silye verekedte át magát a siófoki védelem jobb oldalán, centerezését Nemes Milán szögletre csúsztatta Gárdos elől.
56. perc: Bévárt robogott el a jobb oldalon, a keresztező Silyéről szerencsésen visszapattant elé a labda, ám a jobb összekötő helyéről, 10 méterről a léc fölé bombázott.
59. perc: Ismét Bévárt száguldott el a jobb oldalon, remekül lőtte a kapu elé a labdát, ám Kovács Dániel kirepülve a kapujából a mezőnybe öklözött.
60. perc: Gárdos jobb oldali beadását Huszák 8 méterről fejelhette kapura, Balajcza azonban biztos kézzel védett.
63. perc: Valencsik sérülése miatt percek óta 10 emberrel játszunk, ám mivel a labda folyamatosan játékban van, nincs módunk a cserére.
64. perc: Cserél csapatunk: a sérült Valencsik helyére Orosz Márk érkezett.
65. perc: Lipcsei Péter a kényszercserének köszönhetően átszervezte csapatát. Gyömbér lépett vissza a védelem közepébe, Gárdos lett a bal oldali futó, Csernik behúzódott középre és a friss ember, Orosz Márk a jobb oldali vonal mellett kapott lehetőséget.
68. perc: Cserélnek a vendégek: Balázs Zsolt helyén Vólent Roland folytatja a játékot. Cserél csapatunk is: Huszák helyére Csillag Dárius érkezett.
76. perc: Kundrák indításával Gárdos tört be a tizenhatos bal sarkánál a vendégek kapuja előterébe, jobb lábas lövését Balajcza csak másodjára tudta fogni.
Ismét cserélnek a vendégek: Futó helyett Berde folytatja a játékot.
77. perc: Gyömbér és Gyepes együttes erővel állította meg szabálytalanul a soroksári térfél közepén Bévárdit. Petneházi remekül helyezett, bal sarokra tartó szabadrúgását Kovács szép vetődéssel szögletre tornázta.
81.perc: Harmadik cseréjét is kihasználja csapatunk: Gárdos helyére Albert Ádám érkezett.
85. perc: Csernik a jobb oldali szögletzászlótól mesterien emelt a hosszú sarok irányába, Balajcza csak óriásit nyújtózkodva tudta szögletre tenyerelni a labdát Orosz Márk elől.
89. perc: Albert remekül csapta be a rátámadó Elek Bencét a jobb oldali alapvonalnál, aki csak buktatni tudta. Jogosan villant a sárga.
90. perc: A játékvezető 4 percet hosszabbít.
92. perc: Cserélnek a vendégek: Elek helyére Hidvégi Sándor érkezik.
Vége a mérkőzésnek.
