A másodosztályú labdarúgó bajnokság harminchatodik fordulójában a kiesés elől menekülő Csákvár együttesének vendégei leszünk. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozót Horváth Tibor vezeti, segítői Mohos Milán és Legeza László lesznek.
Mióta azonos osztályban szereplünk az Aqvital FC együttesével, a Fejér megyei alakulat kivívta magának a "nemszeretem" ellenfél titulust. Hét mérkőzést vívtunk egymás ellen, s csupán egyszer, 2016 őszén sikerült legyőznünk őket. Igaz, akkor nagy zakót szabtunk rájuk, 5-0-ás győzelemmel álltunk bosszút a korábbi sérelmekért. Ugyanakkor háromszor is sima vereséget szenvedtünk tőlük, kétszer három, egyszer két góllal maradtunk alul. Ami viszont bizakodással tölthet el minket, utoljára 2016 tavaszán maradtunk pont nélkül ellenük, azóta igazi fogást nem találtak rajtunk.
A csákvári együttes gyenge őszi szereplése után repülőrajtot vett idén tavasszal, első kilenc meccséből hetet is megnyert. Azóta viszont nyeretlenségi szériában van, s ismét visszacsúszott a kieső-jelöltek közé. Szijjártó István vezetőedző nincs könnyű helyzetben a kezdőcsapat kijelölésekor, hiszen meghatározó játékosai közül Galambos Ádám és Nagy Zsolt is térdműtéten esett át az elmúlt napokban, számukra véget ért az idény. Helyettesítésük nem lesz egyszerű feladat a házigazdák számára. Ugyanakkor felépült sérüléséből a villámgyors, 19 éves Rétyi Tamás, aki Szolnokon szerzett két bombagóljával hívta fel magára a szakemberek figyelmét, valamint a jól fejelő középső védő, Csonka Bonifác is, akivel ismét stabilabbá teheti hátsó alakzatát a kék-sárgák szakvezetője.
A hétvégi találkozónak tulajdonképpen már csak házigazdáknak van igazi tétje. A mi középmezőnybeli pozíciónk stabil, vendéglátóinknak viszont minden pontra égető szükségük van. Hogy ez mennyire okoz számukra görcsösséget, mennyire köti béklyóba a lábakat, vasárnap délután kiderül.
