Utánpótlás játékosaink a felnőtt keretben!

Hétvégén a Nádasd FC vendégei voltunk a Magyar Kupa főtábláján. A mérkőzés remek alkalom volt, hogy sérülésből visszatért vagy eddig kevesebb szerephez jutott játékosaink mellett fiataljaink is szóhoz jussanak a felnőttek között. Így az U19-es csapat három tagja,  Ladányi Gergő, Kópis Róbert és Rozsáli Artúr is csapattal tartott Vas megyébe.

Fiataljaink nem csak utaztak, hanem szerephez is jutottak, a második félidőben mindannyian pályára léptek és remekül helyt álltak a felnőttek között. Csapatunk utolsó gólját két utánpótlás játékosunk hozta össze: Kópis jobb oldali beadását Ladányi az ötös vonaláról védhetetlenül fejelte a léc alá! Reméljük még sok hasonlóan szép akcióval fogják megörvendeztetni a soroksári szurkolókat!

A felnőtt kerethez sajnos nem mindenki tud csatlakozni, de igyekszünk nem elereszteni a kezét a helyi kötődésű játékosoknak. Ennek ékes bizonyítéka Bercsok Bálint, aki utánpótlás éveit követően edzői feladatokat kapok egyesületünknél!  Esete jó példa és motiváció lehet a többi fiatal számára is! Munkájához sok sikert kívánunk!

Webfejlesztés

Logo_vektor.png