Siófok Városi Stadion, vezette: Derdák Marcell (Király Zsolt, Legeza László)
Siófok: Hutvánger- Jánvári, Tajty, Magasföldi, Horváth A., Bencze, Csilus, Horváth P., Szakály, Izing, Lorentz
Vezetőedző: Gál István Róbert
Soroksár: Varga- Gárdos,Gyömbér, Takács, Völgyi- Csonka, Misic- Csernik, Lőrinczy, Korozmán- Orosz
Vezetőedző: Lipcsei Péter
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a dobogó második fokán álló Siófok vendégei voltunk, így közel sem ígérkezett könnyűnek a vasárnap késő délutáni mérkőzés. Ezen a héten vezetőedzőnk rendelkezésére állt már Völgyi, Farkas és Frőhlich is, viszont Huszák továbbra is sérüléssel bajlódik.
Villám rajtot vettünk, már a 2. percben megszereztük a vezetést. Szöglet után Völgyi elé pattant a labda, aki 18 méterről állítás nélkül védhetetlenül lőtt a hosszú sarokba. Azonban nem örülhettünk sokáig, hisz a 8. percben Bencze révén egyenlítettek a hazaiak. Ezután kicsit lecsendesedett a mérkőzés, a Siófok birtokolta többet a labdát, de helyzeteket mi alakítottunk ki. Több veszélyes kontrát vezettünk, de nem sikerült ezeket gólra váltani.
A második játékrészben nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk. Többet volt nálunk a labda, veszélyesebben játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, de gólt továbbra sem sikerült szereznünk. A 78. percben úgy tűnt a döntetlen is jó eredmény lehet, hisz egy ártalmatlannak tűnő szituáció után Takács megtaposta ellenfelét, amiért a játékvezető kiállította. De ekkor sem mondott le a csapat a győzelemről, az utolsó percekben 4 olyan kontrát vezettünk, melyekből gólt kellett volna szerezni. Pölöskei ziccerbe is került, de a győztes találatot ő sem szerezte meg. Ez alkalommal a hazaiak örülhettek jobban a döntetlennek!
