Újabb fájó vereséget szenvedtünk el hazai pályán! Bár sorra alakítottuk ki a nagyobbnál- nagyobb helyzeteket, azok rendre kimaradtak.
A 3. percben már két hatalmas Szabó bravúrra volt szükség, hogy meccsben maradjon a vendég csapat. De a játékrész közepén is alakítottunk helyzeteket az Orosz-Korozmán-Farkas hármasnak köszönhetően, ám a kapuba nem sikerült betalálni. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, egy távoli Stieber lövés utat talált a lábak között és Varga nem tudott hárítani.
A 2. félidőben újabb rohamok következtek az egyenlítés érdekében, de gólt nem sikerült szerezni. Huszák lövését Szabó bravúrral szögletre ütötte, majd Orosz távoli lövése a fizika törvényeit meghazudtolva pattant kifele a kapufa belső éléről. A rohanás később hibákat eredményezett hátul is. Egy rövid hazapasszt Varga estében tudott csak elrúgni, de a labda Stieber elé gurult, aki kapásból az üres kapuba emelt. Újabb rövidzárlat után a labda Halmai elé pattant, aki átemelt a kimozduló Varga fölött, ezzel végérvényesen lezárta a mérkőzést.
Szomorkodásra azonban nincs sok idő, hisz szerdán 18 órakor Gyirmóton Magyar Kupa meccsen lépünk pályára!
