Végeredmény: BFC Siófok - Soroksár SC: 0-0 (0-0)

A mai napon útjára indul a Merkantil Bank Liga NB2 2021-22-es szezonja. Az első fordulóban Siófokra látogat csapatunk. A felkészülési időszakban mindkét csapat átalakult, nehéz megjósolni a mérkőzés kimenetelét! A tavalyi 2-3-as végeredménnyel a Soroksár biztosan elégedett lenne, hiszen egy éve hátrányból fordítva sikerült mérkőzést nyerni a Balaton parti együttes ellen. Magyari 2 góljára ma is nagy szüksége lenne Lipcsei Péter együttesének!

Fiatal Ferencváros játékosok csatlakoztak!

Hajdú Roland, Nagy Olivér és Orosz Marcell személyében három fiatal, ferencvárosi játékos csatlakozott Lipcsei Péter csapatához!

Megyünk Siófokra!

Döntetlen a Vasas elleni főpróbán!

Délelőtt NB2-es felnőtt csapatunk lejátszotta utolsó felkészülés mérkőzését. Ezúttal a bajnok aspiráns Vasas vendégei voltunk. 

A mérkőzés elején a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, az 5. percben egy bal oldali lapos beadást követően Rétyi lőtt kapura, de Abu lábbal védeni tudott. Két perccel később egy szögleten után kifejelt labdát átvett és 16 méterről centikkel lőtt kapu mellé. Nem sokkal később Magyari tekert kevéssel a bal felső sarok mellé. Az első félidő feléig kellett várni az első igazi gólhelyzetig, amikor Rétyi emelte át  a labdát a rossz ütemben kimozduló Abu mellett. Nagy viszont remek ütemben zárt vissza és keresztezni tudott a Vasas támadója előtt. Az ivószünet után a Vasas percei következtek! Előbb Szatmári lapos lövése még kevéssel kapu mellé ment, de a 37 percben a hazaiak csapatkapitányát csak szabálytalanul sikerült megállítani a tizenhatoson belül. A büntetőt Pekár laposan a kapu közepébe lőtte. Öt perccel később Rétyit buktatta Gengeliczki, amiért ismét büntetőt következett. Ezúttal Birtalan a jobb felső sarokba bombázott, kialakítva a félidő 2-0-ás eredményét. 

A második játékrészben már veszélyesebben játszottunk. A félidő elején Hajdu került helyzetbe, de cselezni próbált, így elmaradt a szépítés, Viczián szerelni tudta! A 66. percben már jobb megoldást választott fiatal középpályásunk,  a szeretőtől kapott labdát egy átvétel után 15 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtte. Ezután mezőnyjátékot hozott a mérkőzés, a csapatok nem veszélyeztették a kapukat a 82. percig. Ekkor a csereként beálló Kovác remek ütemben szöktette a védők közé beinduló Ladányit, aki 14 méterről a bal alsó sarokba lőtte  a labdát. A Vasasnak még akadt egy lehetősége, a végig agilis Rétyi befelé cselezett a bal oldalról, majd laposan a hosszú sarkot vette célba. Abu nagyot nyújtózva szögletre ütötte a labdát. Több gól nem esett, így ellentétes félidők után igazságos döntetlen született.

 

Vasas FC - Soroksár SC: 2-2   (2-0)

Soroksár SC: Abu- Nagy, Gengeliczki, Valencsik, Pászka- Hudák, Gyömbér- Korozmán, Lőrinczy, Magyari- Lovrencsics

2. félidőben pályára léptek: Ternován, Lipcsei, Orosz, Kópis, Ladányi, Hajdu, Tóth, Kovác, Szerető

Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: Pekár, Birtalan illetve Hajdu, Ladányi

Webfejlesztés

Logo_vektor.png