Rutinos játékosokat igazoltunk!

Tíz nap múlva bajnoki mérkőzést játszunk a Siófok otthonában, de a játékoskeret még mindig formálódik! A távozók mellett több új érkezőről és szerződését meghosszabbító játékosról számolhattunk be. Ezúttal két komoly NB2-es tapasztalattal rendelkező játékos érkezése vált biztossá, így sikerült a megerősíteni a védelmet és a támadós sort is. 

Kovác Alan 2018-ban igazolt Magyarországra, azóta megfordult a Győr, a Nyíregyháza és a Kazincbarcika csapataiban. A jó felépítésű, erőszakos támadó ezen időszak alatt 63 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 12 gólt szerzett. 

Ternován Patrik a védelem jobb oldalán és a középpályán is bevethető játékos. Gárdos és Bene távozásával nagy szüksége volt csapatunknak egy ezeken a posztokon bevethető játékosra! Patrik a DVTK nevelése, a 2019/20-as szezonban az NB1-ben is bemutatkozott. Az előző idényben az NB3-at toronymagasan megnyerő Tiszakécske játékosa volt. 

Játékosainknak sok sikert kívánunk a Haraszti úton!

Újabb Sori játékos az NB1-ben

Az elmúlt években rendre elmondhattuk, hogy játékosainkra NB1-es csapatok figyeltek fel, igazolták le. Ez ebben az évben sincs máshogy, hiszen a Mezőkövesd hivatalos bejelentése alapján Derekas Zoltán a következő szezont a matyóföldi együttesben kezdi meg.  Az, hogy Lovrencsics Balázs, Holczer Ádám, Haris Attila, Kundrák Norbert, Silye Erik, Kovács Dániel vagy Lőrinczy Attila után újabb játékosunk lépett egy osztályt feljebb, a játékosok elismerése mellett klubunk számára is büszkeség!

Derekas Zoltán 2017 nyarán, mindössze 19 évesen csatlakozott együttesünkhöz. Hozzáállása, munkamorálja az első pillanattól kezdve kiemelkedő volt. Az elmúlt 4 szezon során egyre érettebb játékot mutatott, végül pedig csapatunk alapemberévé vált a középpályán. Ez idő alatt 104 tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken 12 gólt szerzett. 

Továbbá pályafutásához sok sikert kívánunk!

Gólgazdag mérkőzést játszottunk a DVSC ellen

DVSC- Soroksár SC:  4-1  (1-0)

Telki

Soroksár SC: Abu- Nagy, Gengeliczki, Valencsik, Pászka- Gyömbér, Hudák- Ternován, Lőrinczy, Korozmán- Magyari

2. félidőben pályára léptek: Lipcsei K., Orosz, Ladányi, Kópis, Hajdú, Lovrencsics, Szerető, Tóth

Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: Bárány, Ugrai, Tischler (2) illetve Ladányi

 

10. perc: 1-0: Egy hazaadott labdát Abu passzolt az üresen álló Bárányhoz, aki 15 méterről kihasználható a lehetőséget és az üres kapuba lőtt. 

12. perc: Gyors akció végén Soós került helyzetbe, de Abu védeni tudott.

25. perc: Szép játszott össze Korozmán és Ternován, ám előbbi beadását Gróf kivetődve hárítani tudta.

41. perc: Korozmán szerzett labdát az ellenfél térfelén. Lőrinczyt hozta játékba, aki 16 méterről Gróf kezébe lőtt. 

42. perc: Dzsudzsák lapos beadását Soós a rövid sarok felé mozogva a kapufa tövére lőtte. 

43. perc: Jobb oldali szöglet után Gyömbér fejelt, ám a labda egy debreceni védő kezében elakadt. A megítélt büntetőt Gyömbér a felső lécre lőtte. 

54. perc: Ugrai szép cselek után adott középre, Tischler közelről kapu fölé fejelt. 

69. perc: 1-1: Ladányihoz került a labda, aki 20 méterről védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba.

70. perc: 2-1: Nem örülhettünk sokáig! Korhut beadását Ugrai közelről kapra lőtte. Ekkor Abu még védeni tudott, de a második ismétlésnél már kapusunk is tehetetlen volt.

73. perc: 3-1: Pintér tört be a tizenhatoson belülre, majd a rövid sarkot vette célba. Ezt Abu még kapufára ütötte, de a labda Tischler elé pattant, aki közelről nem hibázott.

83. perc: 4-1: Egy jobb oldali beadást követően lecsorgott a labda. Tischler eszmélt a leggyorsabban és közelről a jobb sarokba lőtt. 

90. perc: Ladányi remek ütemben ugratta ki Szeretőt, de ziccerét Hrabina szépen védte.

93. perc: Hajdú előtt adódott lehetőség, de a keresztező Poór becsúszva blokkolni tudta lövését. 

 

Webfejlesztés

Logo_vektor.png