Bár a játékosok rövid téli szünidejüket töltik, nem állt meg az élet a csapat háza táján. Készül a téli felkészülés programja, illetve a csapat megerősítésén dolgoznak vezetőink. Vezetőedzőnk, Lipcsei Péter ezt a munkáját félbeszakítva állt rendelkezésünkre, és értékelte az őszi szezont:
Látványos, szórakoztató és nem utolsó sorban eredményes mérkőzéssel ért véget a 2019-es év.
Örömmel tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy annak sem kell lemondania a mérkőzés megtekintéséről, aki nem tud kijönni vasárnap a Szamosi Mihály Sporttelepre!
A Vasas labdarúgó csapatának sajtó osztályával közösen közvetítjük az összecsapást a YouTube-on! A mérkőzés az alábbi linkre kattintva lesz megtekinthető:
Az év utolsó mérkőzésén a Vasas csapatát fogadjuk a Haraszti úton. A tavaszi forduló alkalmával gyorsan 2 gólos vezetést szereztünk, ám Szanyó Károly együttese remek második félidőben mutatott játékának köszönhetően megfordította a mérkőzést. Akkor azt gondoltuk, a Vasas feljutó helyen lesz mindvégig, de hullámzó teljesítményük miatt jelenleg a 6 helyen állnak.
Csapatunk sem az elvárásoknak megfelelően hozta a pontokat, 19 mérkőzést követően 25 ponttal a 11. helyen áll. Hosszú novemberi nyeretlenségi sorozatunkat megtörtük, és az előző 4 mérkőzésen 10 pontot szerezve újra a helyes útra lépett a csapat. Így bizakodva várjuk a hétvégi fordulót, hisz jó formában lévő csapatunk bármelyik együttesre veszélyes lehet!
A mérkőzéssel kapcsolatos várakozásait Pászka Lóránd és Huszák Tamás osztották meg.
Felhívjuk tisztelt Szurkolóink figyelmét, hogy a december 15-én 13 órától megrendezésre kerülő Soroksár-Vasas mérkőzés idején forgalmi rend változás lép életbe a stadion környékén! A Rendőrség tájékoztatása szerint az alábbi változások lesznek:
- Vágó utca lezárásra kerül, csak a vendég szurkolók parkolhatnak a területen
- a hazai szurkolók a pályát a Rianás utca- Láva utca- Vágó köz útvonalon vagy a Péter Apostol utca felől közelíthetik meg
Vasárnap kora délután futballra nem feltétlenül alkalmas pályán fogadta a Kazincbarcika csapatunkat. A játéktér egy része havas, másik része saras volt, borítékolni lehetett: a küzdelemé lesz a főszerep! Ezúttal ebből is jelesre vizsgázott Lipcsei Péter csapata!
